Varga Gerda

    Kisgyerekkorom óta imádom a természetet és az állatokat, éppen ezért nem volt kérdés, hogy biológus leszek. 2011-ben meg is szereztem a biológus diplomámat a Debreceni Egyetemen.10 évig versenytornásztam majd 8 évig táncoltam, többek között latin-amerikai versenytáncot és balettot. A mozgás és az egészséges életmódra való törekvés egész eddigi életem során elkísért.
A biológus végzettségem és a sporttal való szoros kapcsolatom sok lehetőséget adott arra, hogy mindig egyre több és több új dologgal ismerkedjek meg.

    Mindig is érdekelt a nyugati orvoslás, de annál is inkább az alternatív gyógymódok. Ma már rengeteg ember választ a modern orvostudomány mellett kiegészítő, vagy megelőző terápiakánt valamilyen alternatív gyógyászatot.
Így voltam ezzel én is. Saját bőrömön tapasztaltam többek között a reflexzónás talpmasszázs, az akupunktúra és a gyógynövények jótékony hatásait. Szerettem volna én is segíteni, vagy legalábbis hozzájárulni mások egészségének helyreállításához és / vagy fenntartásához.
     Az egyetemi biológiai tanulmányi ismereteimet idővel kiegészítettem a talpreflexológiával és a fitoterápiával. Azóta pedig már számos masszázs típussal megismerkedtem és alkalmazom a vendégeimen.
     Hiszem, hogy a test-lélek-szellem hármasának egyensúlyban kell lennie. Hiszek az ösztönökben, a megérzésekben és a tudatosságban. Hiszek az energiákban, a természetben és az önmagunkban rejlő gyógyító erőkben is.
     A masszázzsal mindehhez közelebb kerülhetünk, hiszen egészségmegőrző, léleknyugtató és energetizáló hatásai vannak. Masszázs kezeléseim során a belső egyensúly, a jó közérzet megteremtése és megőrzése a célom, hogy mindenki visszataláljon Önmagához, a harmónia állapotába.
     Olyan időket élünk, amikor gyakran elfelejtünk saját magunkkal törődni. Testi szinten ez rohanásban, stresszelésben nyilvánul meg, lelki és szellemi szinten pedig túl sok ingert kapunk, nincs idő önmagunkra is figyelni, ezért időnként muszáj picit lecsendesedni. Ebben igyekszem segíteni annak, aki eljön hozzám.
     Várom szeretettel vendégeimet egy barátságos, megnyugtató környezetben, ahol megszűnik a rohanás és a cikázó gondolatok.

Copyright 2021 © All rights Reserved. Balancemasszázs